Ösztöndíj a jövőért – Beszámoló

A projektet támogatta:

Amire gyűjtöttünk 2019.04.01 és 2019.09.30 között:

Tanulmányi ösztöndíj-program hátrányos helyzetű gyermekeknek.

Összegyűlt: 207 518 Ft

Egyedül álló szülők, nehéz sorsú gyermekei számára indította ösztöndíj programját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél Alföldi Régiója. Az édesanyákat a helyi iskolák és a családok átmeneti otthona javaslatai alapján, valamint a máltai szervezet látókörében élő rászoruló anyukák közül választották ki a szakemberek. A Máltai Szeretetszolgálat szemlélete szerint minden gyermeknek ugyanannyi esélyt kell kapnia a benne rejlő értékek kiteljesedésére. Ezért az ösztöndíj azokat a gyerekeket támogatja, akik hátrányaik ellenére jó eredményeket érnek el az iskolában, tehetségük kibontakoztatásához azonban szükség lenne még egy szolfézs órára, külön edzésre, tantárgyi korrepetálásra, vagy éppen saját hangszerre vagy más eszközre.

2019/2020-as tanévben 9 család került be az ösztöndíj programba. A támogatást családgondozó munkatársunk adta át személyesen a szülőknek, így lehetőség nyílt a személyes kapcsolattartásra is. A kapott összeget csak a gyerek tanulását segítő célokra fordíthatják a kedvezményezettek.

A Kerekítsd fel! programból származó összeg az aktuális tanév első félévére járó ösztöndíjat szinte teljes mértékben fedezte (9család * 5000 Ft/hó * 5hónap).

Hálásan köszönjük a program minden támogatójának és segítőjének, hogy hozzájárultak a kedvezményezett gyerekek fejlődéséhez!