Amire gyűjtöttünk 2022.02.01-2022.04.30 között:
Higiéniai csomagok összeállítása hajléktalan ellátottak számára
Összegyűlt: 511 021 Ft
Miklós utcai intézményünk éjjeli menedékhelyet, női krízisszállót, nappali melegedőt és két utcai gondozó szolgálatot üzemeltet. A betérők számára lehetőséget kínálunk mosásra és tisztálkodásra is, hogy életkörülményeiktől függetlenül ápoltan, méltósággal mehessenek ügyeiket intézni. A ránk bízott emberek rászorulnak arra, hogy tisztálkodási szerekkel és eszközökkel például szappannal, testápolóval, samponnal, fogkefével, fogkrémmel, törölközővel, nők esetében egészségügyi betéttel, fehérneművel, zoknival lássuk el őket.
A groby.hu vásárlóinak segítségét higiénés termékek vásárlására kértük, hogy az általunk gondozott otthontalan emberek mindennapjait segíthessük. A kapott támogatásnak köszönhetően be tudtuk szerezni azon termékeket, amelyekre a legnagyobb igény mutatkozik. A program keretében megvásárolt termékek általában nem önmagukban kerültek kiosztásra, hanem az egyéb támogatóktól kapott és a Szeretetszolgálat saját forrásaiból megvásárolt termékekkel együtt.
A gyűjtésnek köszönhetőan a következő termékeket szereztük be az összegyűlt 511.021 forintból:
- férfi alsónadrág 195 db,
- női bugyi 120 db,
- zokni 450 pár,
- körömcsipesz 31 db,
- borotva 50 db,
- borotvahab 20 db,
- férfi tusfürdő 50 db,
- izzadásgátló 80 db,
- hintőpor 20 db,
- fülpiszkáló 30 csomag.
Ezen termékeket kórházi csomagok összeállításához használjuk fel, vagy indokolt esetben, más utcára vitt segélycsomagokban, illetve intézményeinket látogató hajléktalan emberek szükségleteire reagálva adjuk ki.
Vásároltunk 2 db hajnyíró készüléket is. Ez rendszeres, komoly probléma megoldásában segíti a gondozottjainkat, hiszen ők nem engedhetik meg maguknak, hogy fodrászhoz/borbélyhoz beüljenek, illetve nem is fogadják őket szívesen. A hajnyíró készülék használatával intézményünkben, egymás vagy kollégáink segítségével rendbe tudják hozni frizurájukat, szakállukat, az ápoltabb megjelenés pedig jelentősen javítja közérzetüket és az újrakezdés esélyeit is növeli.
Pénzügyi elszámolás:
Elnyert forrás: 511 021,- Ft
Beszerzett eszközök értéke: 511 097,- Ft