Otthon az otthonban – beszámoló

A projektet támogatta:

Amire gyűjtöttünk 2017.02.15 és 2017.09.30 között:

Kerti bútorokra a fertődi idősek otthonába

Összegyűlt: 430 772 Ft

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Mentes Mihály Idősek Otthona Fertődön 39 idős emberről gondoskodik.

Az intézményben arra törekszünk, hogy a nálunk gondozott idős emberek otthon érezzék magukat és megőrizhessék emberi méltóságukat. A 24 órás egészségügyi ellátás mellett saját lakókörnyezetet alakíthatnak ki, közös programokon vehetnek részt, az otthon kápolnájában vallásukat is gyakorolhatják.

Lakóink nagy része egészségügyi állapota miatt tartósan ágyhoz kötött életmódot él. Az ágyban fekvő beteg embereknél nagy a kockázata a decubitus, ismertebb nevén felfekvés kialakulásának, melyet folyamatos átmozgatással, speciális eszközökkel lehet megelőzni. Az állandó egészségügyi ellátás mellett nagy hangsúlyt kapnak a közös programok, melyek segítenek megőrizni lakóink önállóságát, szellemi frissességét, és elősegíti, hogy az otthon lakói közösséggé váljanak. Naponta kétszer szervezett közös foglalkozásokon vehetnek részt a bentlakó idős emberek. A változatos programok közt szerepel mozgásterápia, dalkör, kézműves foglalkozások, de közösen beszélhetik meg a napi sajtó híreit, illetve a „nyugalom szigetén” relaxálhatnak. Tavasztól őszig a lakók legszívesebben az otthon udvarán tartózkodnak, sok esetben a foglalkozásokat is ott tartják.

Az intézmény udvarán állt egy igen kedvelt kerti pavilon, aminek sajnos a szerkezete már megrongálódott, veszélyessé vált. Az ellátottak a nyári időben nagyon szívesen tartózkodtak benne, a foglalkozásokat is ott tartották. Súlyosan demens ellátottak miatt, akik gyakran indulnának haza, keresik a buszt, a pavilon mellé buszmegálló táblát is állítottak. Így a pavilon a kertben biztonságos, árnyékos (a soha meg nem érkező, de szerencsére feledésbe merülő buszra) várakozásra is szolgál.

A webáruház felkerekítő vásárlóinak köszönhetően most lehetőség nyílt egy új, 5m átmérőjű kerti pavilon beszerzésére, az idős ellátottak legnagyobb örömére.

A jó idő beálltával tervezik a régi pavilon elbontását, az alap megerősítését és az új pavilon kihelyezését.

Köszönjük minden felkerekítő vásárlónak, hogy adományával hozzájárult ahhoz, hogy a fertődi idős otthonban élő ellátottak magas színvonalú ápolást kapjanak, és valódi gondoskodó, szeretetteljes és biztonságos környezet vegye körül őket, ahol otthon érezhetik magukat.